Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Pötréte épített értékei


Pötréte szépen gondozott település, mely Zala megye középső részén, a Szévíz völgyében fekszik. Zalaegerszegtől 29, Nagykanizsától 28, Lentitől 40, Keszthelytől pedig 28 km-re található. A Nagykanizsa-Szombathely vasútvonal mellette halad el. A vasútállomás épülete még áll, de ma már nincs jegykiadás, mégis a menetrend szerinti személyvonatok megállnak. Autóval a 74-es, illetve a 75-ös főútvonalról közelíthető meg.

A település a II. világháború után szépen formálódott, noha a körzetesítés a hetvenes években véget vetett a fejlődésnek. 1948-ban még van alsótagozatos oktatás a településen, felső tagozatba Felsőrajkra vagy Hahótra járnak a tanulók. A régi képen az 1927/28 év 1-2. osztályosai láthatók a régi iskola épülete előtt.


1958-ban kultúrház nyílt a faluban, melyet 1993-ban felújítottak. A régi és a felújított kultúrház látható a következő képeken. Itt kapott helyet a könyvtár, és ugyanitt tartják a különböző rendezvényeket, a falugyűléseket is.





A lakosság katolikus vallású, a templomban hetente kerül sor istentiszteletre, melyet a képen látható Szűz Mária Szíve templomban tartanak.






1989-ben a II. világháború áldozatainak emlékére a lakók emlékművet állíttattak, amely a temetőben kapott helyet. A jobb oldali képen ezt az emlékművet láthatjuk.
A település 1955-ben épült közútjai 1993-ban felújításra kerültek, mindenhol szilárd burkolat van. A községben az egyik oldalon járda kiépítése is megtörtént.


Kedves Látogatónk! Amennyiben észrevétele van a honlappal kapcsolatban, kérem, hogy az alábbi címen jelezze:
bognarcsilla(kukuc)nagykar(ponthu)
Bognár Csilla